Ma reggel egy állítólagos agyvérzés után meghalt dédimama (párom nagymamája)...már érezzük hiányát. Beszélgetéseink során többször is bizonyságot tett arról, hogy hisz Krisztusban, mint egyedüli üdvözítőben. Reméljük, nem meghalt, hanem elaludt csupán, amint Krisztus is mondta miután Lázár meghalt. Reméljük, hogy már a mennyben van és örvendezik Megváltójának. Ilyenkor mindig elgondolkodom az élet értelmén...valóban semmik vagyunk és mint a mező virága, mely ma van és holnapra már elhervad, olyan az életünk. A halál perspektívájából átértékelődnek a dolgok. Annyi mindent másként szeretnék az életemben, de sokszor önmagamtól szeretném a változást. Ennek mindig kudarc a vége. Ilyenkor mindig meg kell alázkodnom Isten előtt, be kell vallanom teljes romlottságomat, és kérnem kell segítségét: Ő legyen az, aki elvégzi úgy az akarást, mint a véghezvitelt az Ő jókedvéből.

A tábor után a Bagoly család látogatott meg. Édesanyám is eljött hozzánk egy hétre. Az elmúlt héten megismerhettem férjem egyetlen nagynénjét.

Néhány kép ezekről...

Rebekák és Annák

Ismerkedés Éva nénivelKetten kétfelé...