"Elől és hátul körülzártál engem és fölöttem tartod Kezedet. -Zsoltárok 139:5
Ma reggel mikor felébredtünk, csodálatosan havazott. Egy hónapja nem havazott, a hó olvadozott, majd megfagyott és az utcánk kellemetlenül jeges volt. Végre, Isten ismét adott fehér hótakarót. Lassan táncolva érkeztek az újabb meg újabb hópihécskék. A lányok ott tolongtak az ablaknál és Anna meg is jegyezte, hogy ő bizony alig várja, hogy kimehessünk.
Reggeli után elmosogattam, rendbe szedtük a konyhát, aztán felöltöztettem őket és uzsgyi, kifele. Ugráltak, hemperegtek, mászkáltak a hóban. Szánkóval indultunk útnak röpke látogatást tenni néhány ismerősünknél. A párom is velünk jött, ő volt a szánhúzó. Hol én, hol Csaba ugrott be néhány percre egy-egy ismerőshöz. Aztán folytattuk utunkat. Egy tömbházsor előtt haladtunk el, amikor hirtelen a lezuhant a szánkó és a társam közé valami pirosas, a párom karját is súrolva. Megdermedtem és elment a kedvem a további sétától, amikor megláttam, hogy mi volt az: a négyemeletes tömbház tetejéről zuhant le egy CSERÉP.
Istenem! Micsoda időzítés! Csak néztem azt az arasznyi távolságot a lezuhanó cseréptől a férjemig, másik irányba meg a gyerekeimig. Ilyenkor nyílvánvaló Isten védelme...de máskor? Máskor is épp így óv az Úr!
William Boekestein lelkész írja a Jónás könyvéhez írt magyarázatában, hogy amikor régebb iskolában tanított, a napot imával zárták és rendszeresen azért imádkozott, hogy Isten óvja meg őket a hazafele vezető úton.
Milyen kegyelmes az Úr!!! Milyen kedves, szerető, kegyelmes volt családomhoz MA IS! Egyel több ok, hogy buzgóbban szolgáljam Őt, az Ő segítségével.
Köszönöm, Uram, hogy életeünk ideje Kezedben van!
"Nem illet téged a veszedelem, csapás nem közelít a te sátorodhoz, mert az Ő angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek téged minden útadban. Kézen hordoznak téged, hogy meg ne üssed lábadat a kőben."- Zsoltárok 91:1o-12
