2012. december 28., péntek


Hozzákezdtünk a magyar ábécé kis betűinek tanulásához a lányainkkal...keresgéltem a neten munkalapokat...ezeket a cikkeket is köztük találtam...érdekesek.


betű sorrend

szín olvasás

2012. december 27., csütörtök

Hazautazás

Csaba műtéte után hazautaztunk Vulkánba...utazásunk alatt már pilinkézett a hó. Hazautazásunk utáni reggelen hatalmas hó borított mindent. Autóval nem lehetett járni, az istentiszteletet sem lehetett a gyülekezeti háznál tartani. Izsák elsőre eléggé megijedt a látványtól, de aztán "megízlelte" a havazás izgalmát.

Isten kegyelméből tudtunk énekelni Istenünkről és az emberek hallhatták Isten szavát egy rövid igehirdetés által is szombat este. Első próbálkozásra úgy véljük nagyon jó volt, bár a hideg eléggé csípte kezeinket...hát nem épp gitározni való idő volt, az biztos. Az igehirdetés alatt jól jött Bényi Klári néni kesztyűje ...egészen bemelegedett a kezem ahhoz, hogy folytatni tudjuk az éneklést. Az elektromos gitár is megfelelőbb lett volna, mint az akusztikus, amely nekem volt. A mikrofon használatát is kitapasztaltuk közben. Levontuk a következtetéseket és igyekszünk változtatni a legközelebbi alkalommal.
A hideg miatt a Kacsó család ajánlotta fel házát a gyerekeinknek. Ilona és Negrea Annuska voltak a pesztrák. Kissé aggódtam, hogy mi lesz Izsákkal nélkülem, de hála Istennek jól feltalálta magát.
Isten legyen áldott ezért az alkalomért, itt Vulkánban. Reméljük Isten megáldja az elszórt magvakat és kikelnek majd kellő időben gyümölcsöket hozva...és reméljük, hogy még lesz alkalom, amikor újra beszélhetünk Szabadítónkról! Köszönjük az imákat.

2012. december 19., szerda

Bizonyságtételre készülünk


Az alpolgármester kért fel egy szombati "szereplésre". Annyi időt kapunk e célra, amennyit kérünk...Isten az ölünkbe pottyantotta a Róla való bizonyságtevés lehetőségét és élni szeretnénk vele. Kicsiny gyülekezetünk énekekkel készül -tulajdonképpen öten énekelnénk, az én feladatom lenne a gitárral való kísérés. Általában lámpalázam van nyilvános "szerepléseknél".
A  férjem is igét hirdetne mindkét nyelven. Imádkozunk ezért az alkalomért, hogy Isten neve dicsőüljön meg. Áldja meg szolgálatunkat és könyörüljön a meg nem tért hallgatók szívén. Ha testvérem vagy Krisztusban, te, aki olvasod e sorokat, kérlek beszélj Istenünkkel, imádkozz értünk és az itt élő drága életekért. Köszönöm, köszönjük.

2012. december 17., hétfő

Eddig még nem gondoltam arra,

hogy az is kegyelem, hogy anyukám magához ölelt születésem után, táplált, hazavitt a kórházból és felnevelt apukámmal együtt. Nemrég hallottam egy, számomra elég megrázó, közelünkben történt esetet...innen indultak el gondolataim. 
Egy terhességének 5. hónapjában levő anyuka a speciális orvosi vizsgálatok után megtudta, hogy Dawn-szindrómás gyereket hord szíve alatt. "Természetesen" nem akarták vállalni és náhány apró tabletta bevétele után megállapították, hogy megállt a magzat szívhangja és beindították a szülést. Miután megszületett a még ki nem fejlődött magzat, sírt....SÍRT. 
-Vigyék el, nem akarom látni!-mondta az anyuka. 
Megrázó...
              Milyen kedves Istentől az, hogy gondoskodott szerető szülőkről. Milyen kedves Istentől, hogy én is
magamhoz ölelhettem újszülött kisbabáimat...mert a teljes romlottság életünknek e területére is érvényes...Csak az Ő kegyelme által voltam és vagyok képes helyesen szeretni gyermekeinket, gondoskodva róluk nap mint nap, figyelve szükségleteikre ha kell lemondások árán is...és folyamatosan tanulgatni Tőle ezt.  SDG!!

2012. december 10., hétfő

Evangélizáció, Úrvacsoraosztás

Nagy buzgósággal készültünk az evangéizációs alkalmakra, a vendégek fogadására, az Úrvacsoraosztásra. Rengeteg segítség volt a meghívók szétosztásában, a gyülekezeti terem takarításban, a közös ebéd főzésében. Szabad perceimben sokat imádkoztam az emberekért, akiket meghívtunk, az előadókért. Voltak rajtam terhek, amelyeket hordoznom kellett és voltak rajtam terhek, amelyeket nem kellett volna hordoznom...legalábbis nem most. Nagyon szeretem az evangélizációs sorozatokat, amikor kivülálló emberek hallhatják az evangéliumot, nagyon szeretek a vendégekkel együtt örvendezni, beszélgetni, készülgetni, de általában elfáradok. Ilyenkor szeretem, ha csak azokra a dolgokra kell figyelnem, amelyekre valóban KELL: a folyamatosan munkálkodó társamra, a gyerekeimre, az evangélizációs előkészületekre úgy lelki, mint fizikai szinten.
Újabb énekeket most nem sikerült keresgélnünk, mint más ilyen alkalmakkor. Valahogy zsúfoltabb volt most minden...vagy csak én voltam elfáradva egy kissé. 
Érdekes a vendégfogadás is három kisgyerekkel. Ők kikívánkoztak...kiengedtem, de közben favágás volt az udvaron. Az ebéd készült, a nappali meg a konyha szaladt...és méginkább szaladt, amikor beérkeztek a gyerekek. A lányok néha összeakaszkodtak valamin, Izsákot ötpercenként vagy a lépcsőről szedtem le, vagy a gyüliteremből hoztam vissza (mert már egyedül ki tudja nyitani az ajtókat) vagy a WC mellől...de ha ott volt melletem, vagy az edényeket rámolta ki a szekrényből, vagy a kályhából a hamut. Máskor persze lehet figyelni a fegyelmezésére inkább, de ilyen esetben más a helyzet. Ők is tudják, érzik, hogy anya rohan, nincs most ideje. Ők meg igényelnének. Nem sokat, de azt ami nekik jár, az az övék...azt kérik. Most hát meg kellett érteniük, hogy nem lehet. 
Aztán a vendégek megérkezése után lecsillapodtak a gyerekek. Volt Kovács Sárájuk és Annájuk, akivel játszhattak. Anya figyelhetett az egyéb tennivalókra.
Szombaton este Csaba bejelentette nekem, míg sepregettem, hogy van egy rossz híre, meg egy jó...melyikkel kezdje. Hát szeretem, ha minden jó, ha jó a vége, ezért azt kértem, hogy a rosszal kezdje. Borotválkozás közben vette észre, hogy megsérült az anyajegye. Vérzett. Hétfőn utaznunk kell, kedden műtik. Már nem akartam hallani a jó hírt. Időbe telt, amíg rendeztem a gondolataimat, hogy azokat foglyul ejtsem Krisztusnak. Hála Neki, sikerült. Kissé ímmel-ámmal pakolgattam. Őszintén semmi kedvem nem volt az utazáshoz. Aztán azok a gondolatok miután foglyai lettek Krisztusnak, már jobban láttam a láthatatlant. 
Szüleimnél lebetegedtünk...így a betervezett pihenés nem sikerült, ám csodálkoztam, hogy ennyit bírok. Isten megerősített erőtlenségem közt. Minden helyzetben van amiért hálát adni!Köszönöm mindazoknak, akik segítettek és igyekeztek az örvendezésre és a mások felvidítására ezekben a napokban.