2011. március 23., szerda

Március első hetében

Úrvacsoraosztásra készültünk. Vártuk a Simon családot Sepsziszentgyörgyről és Zsigmond Lacit Temesvárról. Én nem voltam valami jól, de kaptam elég erőt -no és segítséget-a feladatok végzéséhez, kegyelemből. A gyülekezetből mindenki alaposan kivette a részét a feladatok végzésében-nekem is van mit tanulnom az önzetlen segítségadás területén a testvérektől. Néha gondolkodom, mikor tudok majd másokért is tenni, vagy többet tenni...de mindennek eljön a maga ideje-mondogatja a férjem. Most a gyermekek kötik le időm és energiám jó részét, és ez így van rendjén.
Az Úrvacsoraosztás után délutáni Biblia óra volt és már négy órakor mentek is el a vendégek. Mivel továbbra is eléggé gyengélkedtem nem terveztem egyebet a következő napra, mint a gyermekekkel való szokásos foglalkozást és a vendégek ágyneműinek lehúzását, mosását. Vártam már a közelgő ultrahangos vizsgálatot, amikor többet megtudhatok a pocakomban levő kis életről. Terhességem tizenharmadik hetében voltam már akkor. Hála az Úrnak rendben találtak nála mindent, ami most még látható volt. Az orrcsont látható volt, az áll, a végtagok a kéz-, valamint lábújjak is szépen ki voltak formálódva. Szíve hevesen kalapált. A kis teremtmény nagyon virgonc volt: forgott, rugdalózott, nyújtózkodott. Az orvos a méhben egy kis méhlepénydarabkát vélt látni, ám a terheskönyvben erről, ennek méretéről nem írtak semmit be. Nem akarok orvosokban bízni...mindig Asa király jut eszembe...Szóval tudom, hogy elsődlegesen nem orvosok kezében vagyok, mégis kívánkozom Székelyudvarhelyre, ahhoz a nőgyógyászhoz, aki terhességem utolsó két hetében elvállalt és levezette a szülést. Legszívesebben most is ott szülnék. No de addig még van idő. Néha azt érzem, hogy valamit nekem is tennem kellene...aztán rádöbbenek, hogy most még csak várnom kell, türelemmel, hogy Isten munkálkodjon...formálja titokban magzatunk.
Hát ezek történtek mostanában errefele. Isten kegyelme mint mindig, most is lenyűgöz. Hálás vagyok Neki amiért ilyen féltő szeretettel vezet és gondoskodik rólunk.