2011. január 28., péntek

Te támogatod az én sorsomat

gondolkodtam el néhány napja ezen az számomra jól ismert igeversen. Megnyugodtam, amint elképzeltem, milyen is, amint én ingadozom erre-arra, jobbra-balra, Isten meg támogat...támogatja sorsomat.
Másnap megtudtam, hogy méhemben egy hat hetes, almamag nagyságú magzatot hordok. Nagyon örültem Isten áldásának, de mégis rengeteg kérdés özönlött el...Mi másként terveztük. Eszembe jutottak az első terhesség próbái, nehézségei..Mi lesz, ha kórházba kerülök? Ki gondoskodik a lányokról? Aztán hozzáláttunk egy gyorstalpalós szoptatásról való leszoktatásnak. Már csak este kapnak egy-két hétig.
A férjem különös gondoskodással vesz körül...eddig is tette, de ez más...Rebeka lányunk rendszeresen puszilgatja a hasam, miközben mondogatja: kicsi baba. S csatlakozik Anna is.
Megnyugodtam hát fent említett igeversben...azaz Isten ígéretében. Ő velem lesz ezen a hosszú, ismeretlen, pocaknövögetős, titokban formálós úton...sőt Ő felügyel mindent. Akkor hát minek a sok aggodalom?

2011. január 21., péntek

Gyerekalkalmak




Az elmúlt héten épp a gyermekeimmel kint voltunk gyermekalkalom közben. Mivel a román nyelvű alkalom a nappaliban van tartva, néhány percre megzavartuk őket, amíg átvonultam a gyerekekkel a nappalin. Kati néni épp a mennyországról beszélt. Sebi, az egyik román kisfiú, felemelkedve a fotelből, tátott szájjal, ragyogó szemekkel "itta" a hallottakat, szinte észre sem véve, hogy ott jártunk...
Isten valóban elplántálta a kisgyermekekbe az iránta való vágyat.

2011. január 5., szerda

Attila bátyó villámlátogatása január 3-án

Újrabarátkozó...elég rég nem láttuk egymást.

Rosszul végződött az év,

ám Isten mindent a javunkra fordít, ígérete szerint.

Szüleim ittléte nem úgy végződött, ahogy elterveztem. 28-án belázasodott Rebeka...s ezzel végetért a kinnti tevékenység. Másnap Anna is. Három nap múlva is nagy volt a lázukl, de egyéb tünet nem jelentkezett. Kihívtuk az orvost. Másnap nem volt láz, de az azt követő napon ismét magas...és ez így folytatódott. Eléggé megviselt. A lányok nyűgösek voltak és rajtam lógtak mindketten. A szüleimre nem igazán volt időm. Végeztem a lányok körül a tennivalókat és próbáltam ne aggódni, ami hát nem nagyon sikerült. Január másodikára Anna szárazon köhögött, Rebeka nagyon nátház lett. Ismét kijött az orvos és aeosol terápiát ajánlott. Kölcsönözte az ionizáló szetyerét is, hogy naponta háromszor végezhessük a lányokkal. Felírta a keveréket is. Aztán negyedikén elkezdtük. Ez is jó móka volt. Rebeka különösen élvezte. Az orra és szájra illeszthető maszkot is kipróbálta és minden állathangutánzót elmondattunk vele. A szájba vehető műanyag részecske is kedvencévé lett, mivel becsokiztuk, hogy befalja. Anna azonban hajthatatlan volt. Ő a színem üdítőket sem szereti. Amikor kínálom vízzel, előbb belekukucskál, vajon nem-e teát vagy valami színes löttyöt adok neki (házilag készített feketeribizliszörpöt és áfonyaszörpöt szoktunk adni nekik időnként.) Anna elhatározta, hogy neki bizony inkább csoki sem kell(pedig hát máskor sem nagyon kapnak, nem szoktunk édességet adni nekik) A szoptatás hasznát ismét megláthattam, ugyanis Anna szopizás közben eltűrte, hogy az orra közelébe helyezzük az ionizálót.

Még most is betegeskedünk...most engem kapott el. Ritkán betegeskedünk, hála legyen az Úrnak érte, de amikor igen, én vagyok mindig az utolsó, aki elkapja és engem visel meg a leginkább. Hát most is így vagyok.

Az elmúlt napokra visszatekintve azonban hálára van okom. Isten megígérte, hogy a szenvedőket szabadulással dicsőíti meg...bízom abban, hogy ebből is kihoz. Igyekeztem, igyekeztünk jó kedvre deríteni a lányokat...még táncra is perdültünk velük, amit hát nagyon élveztek.

Sajnos a gyerekeknél a felső légúti megbetegedések esetén gyakoriak a szövődmények: hörghurut, tüdőgyulladás, stb. ezért a lányok antibiotikumot is kaptak. Az aerosolos kezelés elkezdésekor azt tanácsolta az orvos, hogy hagyjunk abba minden egyéb kezelést.

És hát most vettem észre, hogy jé, már 2o11 van...