2012. szeptember 21., péntek






Úrvacsoraosztás

Szeptember 8-án meglátogatott a Kovács család, Szovátáról. Másnap, az Úr napján együtt Úrvacsoráztunk, ebédeltünk, örvendeztünk a gyülekezettel. 






Kedves ismerőseink látogattak meg



 Izsák fiunk barátkozik...

Látogatás Eszti dédimamánál




Megint egy évvel öregebb lettem,


s bölcsebb is...talán...


Szülinapomból egy órácska a Malom patak partján...csend, patakcsobogás, békesség a szívemben. Örültem Isten áldásainak, amelyekkel megáldott az elmúlt évben is...érdemtelenül.

 Köszönöm Jézus Krisztusom, hogy minden áldást Általad kaphattam Atyámtól.





2012. szeptember 6., csütörtök

Izsák keresztelője



Izsák kisfiunk épp egy nehéz fogzási időszakon ment át a keresztelőt megelőző és követő időben. Elég nyűgös volt, így nem sikerült bennt maradnom végig az Istentisztelet ideje alatt. Különösen hálás vagyok, hogy újranézhetem ezt a különleges alkalmat. 
Isten segítségét kérve megfogadtuk, hogy Isten útjain igyekszünk vezetni kisfiunkat, vele és érte imádkozva, megtanítva neki Isten igazságait. Bízom abban, hogy Isten erőt valamint bölcsességet ad hivatásunk betöltéséhez e téren is. Ugyanakkor bízom abban, hogy kellő időben Isten megtérést ad mindhárom "olajfacsemeténknek". 

Nyári evangélizációs sorozat



magyar és román nyelven. Vendégelőadónk Szász Attila presbiter testvérünk volt Kolozsvárról.

Erzsi mama és János déditata látogattak meg bennünket.



Gyerekeink derűje bennünket is felvidít



Nyári látogatásaink a Buliga és a Kacsó családoknál

Júliusban kezdett el Izsák fiunk felállni...

Kacsóéknál nem unatkoztak a gyerekek...volt mivel játszani...Izsák persze mindent meg is kóstolt.


Amiben gyakorlom magam



„A békés természet és a mindig hálás szív mutatja meg igazán azt, hogy éppen mennyire szeretjük Istent.”-írja Francis A. Schaeffer az Igaz lelkiség című könyvének 35. lapján. Néhány évvel ezelőtt olvastam, lejegyeztem és gyakran elolvasom e sorokat. El is határoztam, hogy különösen törekedni fogok a békességre és arra, hogy hálás szívem legyen. Persze az ember minden helyzetben tud morgolódni, zúgolódni, hálátlankodni, nem csupán a valóban problémás, nehéz, próbákkal tele időkben. Isten segítségét kérve hát eldöntöttem: legalább a próbamentes időszakokban valóban törekedni fogok a hálaadásra, az önmagamban meg a környezetemmel levő békességre...amennyire tőlem telik. És hát visszatekintve az elhatározásomra bátorítással tölt el, hogy Isten megáldott és az Ő segítségével, az Ő kegyelméből valóban változhattam e téren (is). Dicsekedem hát az Úrban, az Úrral!
Emlékszem házasságunk első hónapjaiban hányszor „csepegtem” csepegő ereszként (Péld. 19.13.), ha  megláttam társam egy-egy nekem nem tetsző tulajdonságát, vagy a körülmények nem az általam elképzelt módon alakultak. Akkor még olyan hihetetlennek tűnt, hogy másként is lehet gondolkodni, hogy Isten meg tudja változtatni gondolataim, hozzáállásom.
Nemrég hallottam egy keresztyén asszonyt, amint panaszkodott férjéről másoknak,  férje jelenlétében: „szidom is eleget a férjem ezért”-summázta mondanivalóját a fiatal feleség. Ez a „bizonyságtétel” azóta is piros felkiáltójelként áll előttem. Már amikor hallottam elhangzani e szavakat elképzeltem: milyen megalázó lehet a keresztyén férj számára felesége lealacsonyító kezelése. Vajon hogyan mehet haza az a férj a munkából nap mint nap? Örvendezve, hogy újra láthatja párját? Vagy inkább megkeseredve?
Sajnos nekem is volt egy téves hozzáálásom házasságunk kezdetén, jóllehet már huszas éveim vége fele baktattam. Persze a bölcsesség kezdete az Úrnak félelme nem pedig egy korhatár elérése. Téves hozzáállásommal mindig férjemtől vártam a segítséget minden problémámra, s ha valamilyen nekem nem tetsző tulajdonságot fedeztem fel nála-amint ezt már írtam-képes voltam naponta többször is megemlíteni néha burkolva, kedvesen, néha meg egészen nyíltan, türelmetlenül. Isten nyitotta ki szemeim, miközben olvastam a példabeszédek könyvének sorait, amelyek persze szépen aláhúzva virítottak már réges régen ki Bibliám oldalairól:
„...mint a szüntelen csepegés az asszonynak zsémbelődése”-Péld. 19:13
Elgondolkodtam hát...milyen is lehet egy olyan helyen pihenni, ahol szüntelen csepeg az eresz? Ekkor kezdett világossá válni előttem, hogy jóllehet férjem lelkipásztor, ő is ember. Emberként nem szívesen találkozik a számára bosszantó helyzetekkel. Hogyan szeretném? -tettem fel a kérdést magamnak. Párom egy fárasztó nap után immel-ámmal jöjjön haza, vagy örömmel akarjon találkozni újra velem? Mivel a második variációt választottam, befejeztem hát a „csepegést”. Arra törekszem, hogy ne azt az egy-két negatívumot kutassam társamban  (és hát másokban sem), hanem megláthassam azt a rengeteg ajándékot, amellyel párom rendelkezik és hálát adjak Istennek mindazért . Így sokkal örömtelibb az élet. Számomra is, meg a körülöttem élők számára is.

2012. szeptember 1., szombat

Vulkáni napok

Gyülekezetünk is kapott egy asztalt, ahol Isten nagy kegyelméből úgy román, mint magyar nyelvű, ingyenes könyveket vehettek el az érdeklődők. Imádkozunk, hogy az elvetett magok kikeljenek és gyömölcsöt teremjenek.

Újra itthon

Különös, de vártam, hogy hazajöhessünk és újra a régi mederbe kerüljön az életünk.
A június végén kezdődő táborozásunk csodálatos volt. A gyermekek is szerették. Én meg csak ámultam, hogy milyen ügyesen bánnak a kisebbekkel a nagyobb gyerekek...inkább tinik. Programokat, kis előadásokat, foglalkozásokat szerveztek számukra.
A táborozás után a gyerekeink lebetegedtek és mire mindannyian kikászálódtak belőle, bizony eltelt több mint három hét. Ezt követően a hátgerincem mondta fel a szolgálatot...a gyógyszeres kezelés után hat nappal-amikor már azt hittem nagyjából meggyógyultam-ismét nem tudtam felkelni az ágyból, csak kúszva-csúszva. Mindezek ellenére Isten adott kellő erőt és örömet és sikerült-ha nem is az eltervezett módon-haladni a gyerekek fioglalkozásával.
Közben meglátogattuk a parajdi lepkeházat, a székelykeresztúri múzeumot, ahol a parasztházakat kedvelték leginkább a lányok. Izsáknak mindegy volt hol vagyunk, csak jókat szopizhasson és engedjem szabadon mászni a földön.
Augusztusban találkozhattunk a Csémy családdal...A találkozás izgalmában elfeledkeztem fényképeket készíteni...még ma is bánom. Nagyon. Pedig lett volna amit fényképezni. Úgy vélem elég könnyedén zajlott a gyerekeink közti barátkozás. A lányaink még egyet emeltek az amúgy is temperamentumos természetükön és hát szerepeltek. Jó volt látni, ahogy Rebeka vette a bátorságot és letelepedett gyurmázni az Csémy ikerpár egyike mellé...ma sem tudom, Dani volt-e, vagy Dávid. Számomra nagy öröm volt találkozni, még ha olyan rövidke időre is.
Jó volt találkozni sogórnőmmel is, aki, mint mindig, most is különös bábszínházzal lepte meg a gyerekeket. Otthoni, bőröndben lapuló kis bábszínház volt ez, ami még engem is felvillanyozott.
Meglátogatott Pavel Jutka testvérem is, akivel jó pár évvel ezelőtti találkozásainkkor nagyokat beszélgettünk, imádkoztunk. 
A lelkemre is szánhattam időt...sokkal többet, mint amit itthon megengedhetek magamnak. Voltak délutánok, amikor egy-egy órát keresztyén filmek nézésével töltöttem-persze amíg a gyerekek aludtak. Ilyenkor egy kicsit elrugaszkodtam a kis világomtól és olyan világba csöppenhettem bele, amelyből tanulhattam és amely hasznomra vált.
Annak örültem különösen, hogy Isten használt otthon emberek életében.
Közben itthon a háztetőt kicserélték, és a társam meg Csaba tata gyönyörű játszóteret készítettek. Hálásan köszönök testvéreknek, rokonoknak, barátoknak minden segítséget!