További Zólyanaplók:
2012. szeptember 21., péntek
Úrvacsoraosztás
Szeptember 8-án meglátogatott a Kovács család, Szovátáról. Másnap, az Úr napján együtt Úrvacsoráztunk, ebédeltünk, örvendeztünk a gyülekezettel.
2012. szeptember 6., csütörtök
Izsák keresztelője
Izsák kisfiunk épp egy nehéz fogzási időszakon ment át a keresztelőt megelőző és követő időben. Elég nyűgös volt, így nem sikerült bennt maradnom végig az Istentisztelet ideje alatt. Különösen hálás vagyok, hogy újranézhetem ezt a különleges alkalmat.
Isten segítségét kérve megfogadtuk, hogy Isten útjain igyekszünk vezetni kisfiunkat, vele és érte imádkozva, megtanítva neki Isten igazságait. Bízom abban, hogy Isten erőt valamint bölcsességet ad hivatásunk betöltéséhez e téren is. Ugyanakkor bízom abban, hogy kellő időben Isten megtérést ad mindhárom "olajfacsemeténknek".
Nyári látogatásaink a Buliga és a Kacsó családoknál
Amiben gyakorlom magam
„A békés természet és a mindig hálás szív mutatja meg igazán azt, hogy
éppen mennyire szeretjük Istent.”-írja Francis A. Schaeffer az Igaz lelkiség
című könyvének 35. lapján. Néhány évvel ezelőtt olvastam, lejegyeztem és
gyakran elolvasom e sorokat. El is határoztam, hogy különösen törekedni fogok a
békességre és arra, hogy hálás szívem legyen. Persze az ember minden helyzetben
tud morgolódni, zúgolódni, hálátlankodni, nem csupán a valóban problémás,
nehéz, próbákkal tele időkben. Isten segítségét kérve hát eldöntöttem: legalább
a próbamentes időszakokban valóban törekedni fogok a hálaadásra, az önmagamban
meg a környezetemmel levő békességre...amennyire tőlem telik. És hát
visszatekintve az elhatározásomra bátorítással tölt el, hogy Isten megáldott és
az Ő segítségével, az Ő kegyelméből valóban változhattam e téren (is).
Dicsekedem hát az Úrban, az Úrral!
Emlékszem házasságunk első hónapjaiban hányszor „csepegtem” csepegő
ereszként (Péld. 19.13.), ha megláttam társam egy-egy nekem nem tetsző tulajdonságát, vagy a körülmények nem az általam elképzelt módon alakultak. Akkor még olyan hihetetlennek tűnt, hogy másként is lehet gondolkodni,
hogy Isten meg tudja változtatni gondolataim, hozzáállásom.
Nemrég hallottam egy keresztyén asszonyt, amint panaszkodott férjéről másoknak, férje jelenlétében: „szidom is eleget a férjem ezért”-summázta mondanivalóját a
fiatal feleség. Ez a „bizonyságtétel” azóta is piros felkiáltójelként áll
előttem. Már amikor hallottam elhangzani e szavakat elképzeltem: milyen
megalázó lehet a keresztyén férj számára felesége lealacsonyító kezelése. Vajon
hogyan mehet haza az a férj a munkából nap mint nap? Örvendezve, hogy újra
láthatja párját? Vagy inkább megkeseredve?
Sajnos nekem is volt egy téves hozzáálásom házasságunk kezdetén, jóllehet
már huszas éveim vége fele baktattam. Persze a bölcsesség kezdete az Úrnak
félelme nem pedig egy korhatár elérése. Téves hozzáállásommal mindig
férjemtől vártam a segítséget minden problémámra, s ha valamilyen nekem nem
tetsző tulajdonságot fedeztem fel nála-amint ezt már írtam-képes voltam naponta
többször is megemlíteni néha burkolva, kedvesen, néha meg egészen nyíltan,
türelmetlenül. Isten nyitotta ki szemeim, miközben olvastam a példabeszédek
könyvének sorait, amelyek persze szépen aláhúzva virítottak már réges régen ki
Bibliám oldalairól:
„...mint a szüntelen csepegés az asszonynak zsémbelődése”-Péld. 19:13
Elgondolkodtam hát...milyen is lehet egy olyan helyen pihenni, ahol
szüntelen csepeg az eresz? Ekkor kezdett világossá válni előttem, hogy jóllehet
férjem lelkipásztor, ő is ember. Emberként nem szívesen találkozik a számára
bosszantó helyzetekkel. Hogyan szeretném? -tettem fel a kérdést magamnak. Párom
egy fárasztó nap után immel-ámmal jöjjön haza, vagy örömmel akarjon találkozni
újra velem? Mivel a második variációt választottam, befejeztem hát a
„csepegést”. Arra törekszem, hogy ne azt az egy-két negatívumot kutassam társamban (és hát másokban sem), hanem megláthassam azt a rengeteg ajándékot, amellyel párom rendelkezik és hálát adjak Istennek mindazért . Így sokkal örömtelibb az élet. Számomra is, meg a körülöttem élők számára is.
2012. szeptember 1., szombat
Vulkáni napok
Gyülekezetünk is kapott egy asztalt, ahol Isten nagy kegyelméből úgy román, mint magyar nyelvű, ingyenes könyveket vehettek el az érdeklődők. Imádkozunk, hogy az elvetett magok kikeljenek és gyömölcsöt teremjenek.
Újra itthon
Különös, de vártam, hogy hazajöhessünk és újra a régi mederbe kerüljön az életünk.
A június végén kezdődő táborozásunk csodálatos volt. A gyermekek is szerették. Én meg csak ámultam, hogy milyen ügyesen bánnak a kisebbekkel a nagyobb gyerekek...inkább tinik. Programokat, kis előadásokat, foglalkozásokat szerveztek számukra.
A táborozás után a gyerekeink lebetegedtek és mire mindannyian kikászálódtak belőle, bizony eltelt több mint három hét. Ezt követően a hátgerincem mondta fel a szolgálatot...a gyógyszeres kezelés után hat nappal-amikor már azt hittem nagyjából meggyógyultam-ismét nem tudtam felkelni az ágyból, csak kúszva-csúszva. Mindezek ellenére Isten adott kellő erőt és örömet és sikerült-ha nem is az eltervezett módon-haladni a gyerekek fioglalkozásával.
Közben meglátogattuk a parajdi lepkeházat, a székelykeresztúri múzeumot, ahol a parasztházakat kedvelték leginkább a lányok. Izsáknak mindegy volt hol vagyunk, csak jókat szopizhasson és engedjem szabadon mászni a földön.
Augusztusban találkozhattunk a Csémy családdal...A találkozás izgalmában elfeledkeztem fényképeket készíteni...még ma is bánom. Nagyon. Pedig lett volna amit fényképezni. Úgy vélem elég könnyedén zajlott a gyerekeink közti barátkozás. A lányaink még egyet emeltek az amúgy is temperamentumos természetükön és hát szerepeltek. Jó volt látni, ahogy Rebeka vette a bátorságot és letelepedett gyurmázni az Csémy ikerpár egyike mellé...ma sem tudom, Dani volt-e, vagy Dávid. Számomra nagy öröm volt találkozni, még ha olyan rövidke időre is.
Jó volt találkozni sogórnőmmel is, aki, mint mindig, most is különös bábszínházzal lepte meg a gyerekeket. Otthoni, bőröndben lapuló kis bábszínház volt ez, ami még engem is felvillanyozott.
Meglátogatott Pavel Jutka testvérem is, akivel jó pár évvel ezelőtti találkozásainkkor nagyokat beszélgettünk, imádkoztunk.
A lelkemre is szánhattam időt...sokkal többet, mint amit itthon megengedhetek magamnak. Voltak délutánok, amikor egy-egy órát keresztyén filmek nézésével töltöttem-persze amíg a gyerekek aludtak. Ilyenkor egy kicsit elrugaszkodtam a kis világomtól és olyan világba csöppenhettem bele, amelyből tanulhattam és amely hasznomra vált.
Annak örültem különösen, hogy Isten használt otthon emberek életében.
Közben itthon a háztetőt kicserélték, és a társam meg Csaba tata gyönyörű játszóteret készítettek. Hálásan köszönök testvéreknek, rokonoknak, barátoknak minden segítséget!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)