„A békés természet és a mindig hálás szív mutatja meg igazán azt, hogy
éppen mennyire szeretjük Istent.”-írja Francis A. Schaeffer az Igaz lelkiség
című könyvének 35. lapján. Néhány évvel ezelőtt olvastam, lejegyeztem és
gyakran elolvasom e sorokat. El is határoztam, hogy különösen törekedni fogok a
békességre és arra, hogy hálás szívem legyen. Persze az ember minden helyzetben
tud morgolódni, zúgolódni, hálátlankodni, nem csupán a valóban problémás,
nehéz, próbákkal tele időkben. Isten segítségét kérve hát eldöntöttem: legalább
a próbamentes időszakokban valóban törekedni fogok a hálaadásra, az önmagamban
meg a környezetemmel levő békességre...amennyire tőlem telik. És hát
visszatekintve az elhatározásomra bátorítással tölt el, hogy Isten megáldott és
az Ő segítségével, az Ő kegyelméből valóban változhattam e téren (is).
Dicsekedem hát az Úrban, az Úrral!
Emlékszem házasságunk első hónapjaiban hányszor „csepegtem” csepegő
ereszként (Péld. 19.13.), ha megláttam társam egy-egy nekem nem tetsző tulajdonságát, vagy a körülmények nem az általam elképzelt módon alakultak. Akkor még olyan hihetetlennek tűnt, hogy másként is lehet gondolkodni,
hogy Isten meg tudja változtatni gondolataim, hozzáállásom.
Nemrég hallottam egy keresztyén asszonyt, amint panaszkodott férjéről másoknak, férje jelenlétében: „szidom is eleget a férjem ezért”-summázta mondanivalóját a
fiatal feleség. Ez a „bizonyságtétel” azóta is piros felkiáltójelként áll
előttem. Már amikor hallottam elhangzani e szavakat elképzeltem: milyen
megalázó lehet a keresztyén férj számára felesége lealacsonyító kezelése. Vajon
hogyan mehet haza az a férj a munkából nap mint nap? Örvendezve, hogy újra
láthatja párját? Vagy inkább megkeseredve?
Sajnos nekem is volt egy téves hozzáálásom házasságunk kezdetén, jóllehet
már huszas éveim vége fele baktattam. Persze a bölcsesség kezdete az Úrnak
félelme nem pedig egy korhatár elérése. Téves hozzáállásommal mindig
férjemtől vártam a segítséget minden problémámra, s ha valamilyen nekem nem
tetsző tulajdonságot fedeztem fel nála-amint ezt már írtam-képes voltam naponta
többször is megemlíteni néha burkolva, kedvesen, néha meg egészen nyíltan,
türelmetlenül. Isten nyitotta ki szemeim, miközben olvastam a példabeszédek
könyvének sorait, amelyek persze szépen aláhúzva virítottak már réges régen ki
Bibliám oldalairól:
„...mint a szüntelen csepegés az asszonynak zsémbelődése”-Péld. 19:13
Elgondolkodtam hát...milyen is lehet egy olyan helyen pihenni, ahol
szüntelen csepeg az eresz? Ekkor kezdett világossá válni előttem, hogy jóllehet
férjem lelkipásztor, ő is ember. Emberként nem szívesen találkozik a számára
bosszantó helyzetekkel. Hogyan szeretném? -tettem fel a kérdést magamnak. Párom
egy fárasztó nap után immel-ámmal jöjjön haza, vagy örömmel akarjon találkozni
újra velem? Mivel a második variációt választottam, befejeztem hát a
„csepegést”. Arra törekszem, hogy ne azt az egy-két negatívumot kutassam társamban (és hát másokban sem), hanem megláthassam azt a rengeteg ajándékot, amellyel párom rendelkezik és hálát adjak Istennek mindazért . Így sokkal örömtelibb az élet. Számomra is, meg a körülöttem élők számára is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése