Nagy buzgósággal készültünk az evangéizációs alkalmakra, a vendégek fogadására, az Úrvacsoraosztásra. Rengeteg segítség volt a meghívók szétosztásában, a gyülekezeti terem takarításban, a közös ebéd főzésében. Szabad perceimben sokat imádkoztam az emberekért, akiket meghívtunk, az előadókért. Voltak rajtam terhek, amelyeket hordoznom kellett és voltak rajtam terhek, amelyeket nem kellett volna hordoznom...legalábbis nem most. Nagyon szeretem az evangélizációs sorozatokat, amikor kivülálló emberek hallhatják az evangéliumot, nagyon szeretek a vendégekkel együtt örvendezni, beszélgetni, készülgetni, de általában elfáradok. Ilyenkor szeretem, ha csak azokra a dolgokra kell figyelnem, amelyekre valóban KELL: a folyamatosan munkálkodó társamra, a gyerekeimre, az evangélizációs előkészületekre úgy lelki, mint fizikai szinten.
Újabb énekeket most nem sikerült keresgélnünk, mint más ilyen alkalmakkor. Valahogy zsúfoltabb volt most minden...vagy csak én voltam elfáradva egy kissé.
Érdekes a vendégfogadás is három kisgyerekkel. Ők kikívánkoztak...kiengedtem, de közben favágás volt az udvaron. Az ebéd készült, a nappali meg a konyha szaladt...és méginkább szaladt, amikor beérkeztek a gyerekek. A lányok néha összeakaszkodtak valamin, Izsákot ötpercenként vagy a lépcsőről szedtem le, vagy a gyüliteremből hoztam vissza (mert már egyedül ki tudja nyitani az ajtókat) vagy a WC mellől...de ha ott volt melletem, vagy az edényeket rámolta ki a szekrényből, vagy a kályhából a hamut. Máskor persze lehet figyelni a fegyelmezésére inkább, de ilyen esetben más a helyzet. Ők is tudják, érzik, hogy anya rohan, nincs most ideje. Ők meg igényelnének. Nem sokat, de azt ami nekik jár, az az övék...azt kérik. Most hát meg kellett érteniük, hogy nem lehet.
Aztán a vendégek megérkezése után lecsillapodtak a gyerekek. Volt Kovács Sárájuk és Annájuk, akivel játszhattak. Anya figyelhetett az egyéb tennivalókra.
Szombaton este Csaba bejelentette nekem, míg sepregettem, hogy van egy rossz híre, meg egy jó...melyikkel kezdje. Hát szeretem, ha minden jó, ha jó a vége, ezért azt kértem, hogy a rosszal kezdje. Borotválkozás közben vette észre, hogy megsérült az anyajegye. Vérzett. Hétfőn utaznunk kell, kedden műtik. Már nem akartam hallani a jó hírt. Időbe telt, amíg rendeztem a gondolataimat, hogy azokat foglyul ejtsem Krisztusnak. Hála Neki, sikerült. Kissé ímmel-ámmal pakolgattam. Őszintén semmi kedvem nem volt az utazáshoz. Aztán azok a gondolatok miután foglyai lettek Krisztusnak, már jobban láttam a láthatatlant.
Szüleimnél lebetegedtünk...így a betervezett pihenés nem sikerült, ám csodálkoztam, hogy ennyit bírok. Isten megerősített erőtlenségem közt. Minden helyzetben van amiért hálát adni!Köszönöm mindazoknak, akik segítettek és igyekeztek az örvendezésre és a mások felvidítására ezekben a napokban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése