Attila bátyó villámlátogatása január 3-án

Újrabarátkozó...elég rég nem láttuk egymást.

Rosszul végződött az év,

ám Isten mindent a javunkra fordít, ígérete szerint.

Szüleim ittléte nem úgy végződött, ahogy elterveztem. 28-án belázasodott Rebeka...s ezzel végetért a kinnti tevékenység. Másnap Anna is. Három nap múlva is nagy volt a lázukl, de egyéb tünet nem jelentkezett. Kihívtuk az orvost. Másnap nem volt láz, de az azt követő napon ismét magas...és ez így folytatódott. Eléggé megviselt. A lányok nyűgösek voltak és rajtam lógtak mindketten. A szüleimre nem igazán volt időm. Végeztem a lányok körül a tennivalókat és próbáltam ne aggódni, ami hát nem nagyon sikerült. Január másodikára Anna szárazon köhögött, Rebeka nagyon nátház lett. Ismét kijött az orvos és aeosol terápiát ajánlott. Kölcsönözte az ionizáló szetyerét is, hogy naponta háromszor végezhessük a lányokkal. Felírta a keveréket is. Aztán negyedikén elkezdtük. Ez is jó móka volt. Rebeka különösen élvezte. Az orra és szájra illeszthető maszkot is kipróbálta és minden állathangutánzót elmondattunk vele. A szájba vehető műanyag részecske is kedvencévé lett, mivel becsokiztuk, hogy befalja. Anna azonban hajthatatlan volt. Ő a színem üdítőket sem szereti. Amikor kínálom vízzel, előbb belekukucskál, vajon nem-e teát vagy valami színes löttyöt adok neki (házilag készített feketeribizliszörpöt és áfonyaszörpöt szoktunk adni nekik időnként.) Anna elhatározta, hogy neki bizony inkább csoki sem kell(pedig hát máskor sem nagyon kapnak, nem szoktunk édességet adni nekik) A szoptatás hasznát ismét megláthattam, ugyanis Anna szopizás közben eltűrte, hogy az orra közelébe helyezzük az ionizálót.

Még most is betegeskedünk...most engem kapott el. Ritkán betegeskedünk, hála legyen az Úrnak érte, de amikor igen, én vagyok mindig az utolsó, aki elkapja és engem visel meg a leginkább. Hát most is így vagyok.

Az elmúlt napokra visszatekintve azonban hálára van okom. Isten megígérte, hogy a szenvedőket szabadulással dicsőíti meg...bízom abban, hogy ebből is kihoz. Igyekeztem, igyekeztünk jó kedvre deríteni a lányokat...még táncra is perdültünk velük, amit hát nagyon élveztek.

Sajnos a gyerekeknél a felső légúti megbetegedések esetén gyakoriak a szövődmények: hörghurut, tüdőgyulladás, stb. ezért a lányok antibiotikumot is kaptak. Az aerosolos kezelés elkezdésekor azt tanácsolta az orvos, hogy hagyjunk abba minden egyéb kezelést.

És hát most vettem észre, hogy jé, már 2o11 van...

Karácsonyi alkalmak

Szombaton, 25.-én valamint az Úr napján, 26.-án délelőtt volt istentisztelet. Az Úrnapi bibliaóra családias volt. Énekeltünk, beszélgettünk. Örültem, hogy én is részt vehettem egy kicsit szabadabban. Szüleim gondjaira bízhattam lányainkat.

Tanulunk

A két kis könyvmoly...

Karácsony

Gyermekkoromban, amikor megtudtam, hogy nem angyal röpült be titkon hozzánk az ajándékokkal, szomorú voltam. Úgy emlékszem harmadik osztályos lehettem. Sokáig kérdezgettem édesanyámat, hogy valóban ők vásárolták az ajándékokat? Csalódtam bennük. Ilyen sokáig elhitetni velem, ami nem igaz...

Aztán zajlott az élet tovább, röpültek az évek a karácsonyokkal tova. Mindig vártam az ünnepeket, ám valahogy utána olyan szomorkás hangulatom volt. Az ünnepek elteltével ugyanis nem változott semmi, pottyantam vissza a hétköznapok szürke forgatagába és éltem tovább az életem. 2oo2 januárjában tértem meg...A következő évben ismét volt fenyőfa, ajándékok. Miközben anyukámmal akasztgattuk a csillogó-villogó díszeket a fára, összenéztünk, és szavak nélkül is értettük egymást. Ő is az Úr gyermeke volt már. Leültünk, néztük a fát és fölösleges csillogásnak láttuk csupán az egészet. Azóta nem volt nálunk különösebb karácsonyozás. Megértettem, hogy Krisztus születésének semmi köze ehhez az ünnephez.

Néhány éve, karácsony előtt egy nagyvárosi elmegyógyintézetbe látogattunk. Megdöbbentő volt az, amivel ott találkoztam. Amikor kiléptünk az épületből, és megpillantottam a szürkéskékes égőkkel ízlésesen díszített várost, még élesebb volt a kontraszt a karácsonyi csillogás-villogás valamint a valóság közt.

A gyülekezetben úgymond megtartjuk ezt az ünnepet, ami, a férjem megfogalmazása szerint "Isten szavának felajánlása a karácsonyi szabadnapok alatt". A gyermekalkalomra járó gyermekekkel Krisztus születéséről szóló énekeket és verseket tanulunk, énekelünk. Amíg iskolában tanítottam, addig is kihasználtam ezt az alkalmat arról, hogy beszélhessek nekik Jézusról, a célról, amiért az Atya elküldte Őt. Több osztályban kérdezték tőlem megdöbbenve, hogy én nem díszítek karácsonyfát? "Mindent szabad nekem, de nem minden használ"-válaszoltam. Ha annyira tetszik a feldíszített fenyő, megtehetem pl. május közepén is. Vajon miért nem említi a Szentírás Jézus Krisztus születésének időpontját? Azt viszont tudjuk, hogy a nyájat őrző pásztorok nem lehettek a szabad ég alatt a tél kellős közepén. Néhány napja töltöttünk le egy nagyon jó angol nyelvű könyvecskét az alábbi címről, Holidays or Holy Days ( Ünnepek vagy Szent napok) címmel:

http://www.gnmagazine.org/booklets/HH/

Az, hogy gyermekeinket nem fogjuk hazugságban tartani holmi fenyőfákkal röpködő angyalkák meséjével, már házasságunk elején megbeszéltük férjemmel. Fát sem készülünk díszíteni és különösebb ajándékozásra sem készülünk ezen a napon.

Amire én készülök, Krisztus születésének megünneplése céljából: újraértékelni életem, odaszánni ismét magam Neki és a hétköznapokban igyekezni arra, hogy kellő módon éljek az élet különböző területein, figyeljek bűneimre és vegyem fel a harcot minden egyes bűnnel, amely életemben jelen van...még akkor is, ha gyakran nehéz. Ez a célom, de ezt az elkövetkező év minden napján szeretném megtenni...Krisztus Uram születésének emlékére, hálából azért, mert értem is megszületett és vállalta a kereszthalált, s mert kegyelméből annyi áldást áraszt rám nap mint nap.