"Meghallgattalak téged a mennydörgésnek rejtekében."-Zsoltárok 81:8

Ez az igevers jutott eszembe vajúdás közben és kísért végig a szülésen. Akkor nem értettem miért pont ez...
Miután elmentünk itthonról egy estét töltöttünk otthon szüleimmel. Másnap vizsgálat az orvosnál. Egy nappal később néhány nap kivizsgálás a kórházban. Mivel a májfunkciós eredmények nem voltak a legjobbak, a néhány napból két hét lett...azaz a szülésig voltam bent. A kórházban a türelmetlenségemen kívül nem volt különösebb gondom. Nagyon jók voltak a körülmények, felújított kórterem hűtővel, zuhanyzóval és TV-vel. Ám a türelmetlenségem épp elég volt ahhoz, hogy nap mint nap felvegyem a harcot vele, hogy el tudjam fogadni ezt a helyzetet és a szülést s az azzal járó 1001 kérdést Isten kezébe tegyem. De naponta sikerült és győzhettem. Most utólag látom, mennyire kiváltság volt a szülés előtti kórházban eltöltött két hét. Fizikailag kipihenhettem magam, feltöltekezhettem Isten igéjével is. Minden nap gyönyörű napsütéses időben sétálhattam a kórház kis parkjában...ibolyaillat, virágzó fák, enyhe napsütés...
Hamarosan négy hónaposak a lányok...csodálom Isten munkáját, amikor rájuk nézek. Minden kis testrészük gondosan megformálva, miniatűr formában. És milyen ajándék maga az, hogy létezhetnek. Amikor vérzéssel bekerültem a kórházba, egy éjszakát töltöttem kétségek közt el, hogy vajon elveszítettem-e őket...és e mennydörgés rejtekében ott volt az Úr és meghallgatta kérésem. A magas láz következményeitől való félelemmel nyolc hónapon át harcoltam...és Isten e mennydörgés rejtekében is ott volt és meghallgatott. De minden apró részlet milyen gondosan el volt tervezve. Amikor az orvosom titokzatos módon átadott kolléganőjének a 38. héten, nem értettük miért történhetett ez. Ugyanakkor végig császármetszésre bátorítottak az itteni kórházban, amit szintén el szerettem volna kerülni. És Isten mindezek közt ott volt...rejtőzve volt ott, de tudott dolgainkról és meghallgatta kéréseinket. Sőt, apró részletekbe menően hallgatta meg és minden kéréseinket felülmúlva teljesült. Lehetetlennek tűnt számomra, hogy mellettem legyen a férjem a vajúdás és szülés alatt, amit annyira szerettem volna. Ha esetleg itthon szülök, akkor igen, reménykedhettem volna...na de 350 km. távol.ságra Imádkoztam ezért az ügyért, de nem hittem, hogy megvalósulhat ez a kívánságom. És lám, ebben is meghallgatott az Úr és kérésünk szerint cselekedett, hatalma volt arra, hogy úgy rendezze a dolgokat, hogy ez is megvalósuljon. A férjem 15-én reggel készült hozzám...ezen a napon éjszaka elfojt a magzatvíz. Én pedig azonnal értesítettem őt és már indult is a kb. hat órás útra. Közben kiderült, hogy az egyetlen apás vajúdó már foglalt, valószínű nem lehet mellettem a férjem, még akkor sem, ha idejében megérkezik. Közben végignéztem egy asszonyka szülését...és még egy vajúdását...Teltek az órák...Közben az apás szülőszoba felszabadult, a kismamánál órákon át nem történt előrehaladás. Az apás szülőszoba barátságos kis hely volt pasztellszínekkel. A férjem néhány perc múlva érkezett. Érkezése után öt percre kezdődtek a fájások, így Atyámon kívül földi :) bátorítóm is volt.
Szeretném áldani Istent mindezért!

Isten kegyelméből újra itthon lehetünk. Köszönöm Petra érdeklődésed. Hála az Úrnak jól vagyunk, végezzük az ikrekkel járó feladatokat. Miután a kórházból kijöttünk, öt hétig szüleimnél voltam. Most már itthon vagyunk. Eljött velünk édesanyám Vulkánba is, hogy segítsen. Így könnyebb. Hamarosan bővebben beszámolok a távol töltött időről, a szülésről. Szeretnék írni arról, hisz annyira csodálatosan vezetett Isten ezen az úton is, hogy méltó a dicséretre.
A fenti képeken az új jövevények láthatók, Isten drága ajándékai: Zólya Rebeka és Anna. Rebeka április 15-én született délután 13 órakor. Anna ugyanezen a napon (természetesen:), délután 13.05 órakor.

Utazunk...

Hosszas imádkozás, gondolkodás után úgy döntöttünk, hogy székelyföldre utazunk. Közben kiderült, hogy a kezelőorvosom személyes, elég súlyos problémái miatt nem tudott tovább vállalni. S ha már így történt, nem maradunk itt...egy volt kolléganőm (aki szintén első terhességgel ikreket szült) ajánlott egy orvosnőt Székelyudvarhelyen. Nos, nincs vesztegetni való időnk, hisz rohamosan közeledek terhességem 38. hetéhez. Holnap utazunk. Vegyes érzések kavarognak bennem...valószínű több ideig kell távol lennem férjemtől. A gyülekezet tagjaitól, ismerősöktől pedig még hosszabb ideig...nem szeretem annyira az ilyen fajta változásokat. Ám örülök, hogy szüleimmel tölthetek néhány hetet(de ne árulj el nekik, a holnapi találkozást meglepetésnek szántuk:). És remélem majd négyesben térhetünk vissza. Addig is áldjon meg benneteket az Úr. Sajnálom, hogy nem olvashatok önökről/rólatok...és én sem írhatok. Így, ha az Úr könyörül rajtunk, jelentkezem, ha visszatérünk.

Hitben vagy látásban???

Terhességem 36 hetében különös dolog történt...az eddigi orvosom, aki főorvos is, nem tudott fogadni a szokásos orvosi vizsgálaton, mivel sürgős műtéte volt. Egy új, kolleganőjéhez irányított át. Tegnap az orvosnő elmondta, hogy a főorvos teljesen átadott neki...Csak állok és nem értem. De lehet, ha nem is kell értenem. De van sejtésünk, hogy miért is történhetett mindez.
Itt a Zsil völgyén szabadon választhat az anya, hogy császármetszéssel vagy természetes úton szül. Tíz szülésből nyolc császármetszés. Tőlünk is megkérdezte az orvos...és mi, a Bibliára támaszkodva azt válaszoltuk, hogy a természetes utat választanánk, ha lehetséges. Az orvos akkor azt mondta, hogy lehetséges. A tegnap mondta el az orvosnő a természetes úton történő szülés kockázatait. Persze mi is tudtuk, hogy az ikerterhesség már alapjában véve veszélyeztetett terheség. Most kissé átverve érzem magam és bizonytalanság vesz körül...Ha mégis császármetszés a helyes megoldás, jövő héten lépek a 38. hétbe...és általában ebben az időszakban végzik. És ki fog mellettem lenni? Az eddigi kezelőorvos, aki valóban nagyon jó szakember, csak úgy átadott...és egy elég nem egyenes módon...és egy eléggé nem alkalmas időben (Ha ez legalább a hetedik hónapban történik, még van idő gondolkodni) egy frissen kikerült orvosnőnek. Nos, ez a látható oldal. De nem látásban, hanem hitben kell járnom. És, amint kiderült, elég nehezen megy az alkalmazása. Teljesen pánikba estem és alig vártam, hogy hazaérjek és jól kisírjam magam. Aztán, mint mindig, Istennél megnyugodtam. Milyen jó, hogy Ő érti ezeket a helyzeteket. Az Ő kezében van az élet és a halál is. Jó volt Nála megnyugodnom. Azért kérlek, ha az Úr gyermeke vagy, imádkozz értünk, Isten adjon bölcsességet, mit tegyünk ebben a helyzetben. Alaposan ránk ijesztettek. És nagyon szeretném, ha itt, ha máshol szülök, hogy mindkét magzatot épen ölelhessem magamhoz. És azt is szeretném, hogy bármi lesz is a vége, kimenetele, Isten neve dicsőüljön meg.

Még férek a bőrömben:)

A vulkáni gyülekezet és szimpatizánsok

Örülök, amikor Isten összegyűjt bennünket, hogy dicsérhessük Őt és megemlékezzünk Róla. Hetente két nap van alkalom Vulkánban felnőttek számára: szerdán és az Úr napján. Szerdánként nem mindenkivel találkozhatunk. Ilyenkor rendszerint kevesebben vagyunk. Ám nagy öröm az Úrnapi találkozás a testvérekkel, ismerősökkel. Egyre inkább tapasztalom ennek az Isten által elkülönített napnak az "édességét". Egyedülállóként az Úr napi délutánokat Istennel kettesben töltöttem, egy könyvbe bújva. Mostanában Isten egyre inkább tanítgat a mások fele irányuló szolgálatra és tapasztalhatjuk is ennek az áldását, örömét.

Terhességem 36. hetében

vagyunk. Isten könyörült és megóvott a vetéléstől és a koraszüléstől, jóllehet terhességem kezdete elég "viharos" volt. Isten kirendelte a segítségeket is. Ugyanakkor hálát adok Neki, amiért számomra is megadta napról-napra a szükséges erőt feladataim elvégzéséhez. Jó az Úr...valóban jó Ő! Áldott legyen ezért az Ő neve! SDG!