Félévesen

Hála legyen érte Istennek a lányok gyarapszanak úgy értelemben, mint testben. Az utóbi időben egyre gyakrabban kommunikálnak egymással...általában Anna a kezdeményező. Sikongnak egymásnak, Rebeka kukucs játékot játszik kistestvérével. Kis pöttömkék még de már mennyi mindennek a csírája ott rejlik bennük.

Egy hónap után

újra itthon. Áldott legyen az Úr, mert ismét erőt adott. Anna kis műtétén túl vagyunk, remélem nem lesz túl nagyszájó, amiért ilyen korán felvágták a nyelvét. Csaba műtéte komplikáltabb volt. Egy férfiököl nagyságú daganatot, hála az Úrnak csupán zsírcsomót, távolítottak el. A kórházból hamarabb engedték ki,így egy hét után befertőzödött...újra kórház. Úrnapján kellett ott lennie. Ezt a napot megelőző szombaton nagyon el voltam keseredve...valahogy azt éreztem, nem tudom ellátni feladataimat. Elmondtam Istenemnek és erőt kértem Tőle. Ismét áldani szeretném Őt. Azt gondoltuk csupán néhány napról lesz szó. Ám 10 napon át nyitott sebbel feküdt a kórházban a férjem, addig takarították a sebét. Ezután varrták össze, majd még 4 napig ellenőrzés alatt tartották bennt. Nos, mindezekben a napokban az Úr volt a segítségem. Erőt adott és örömmel tudtam végezni feladataim. Áldott legyen Isten neve!!!
Néhány kép a lányokról...

Öt hónaposan

Megállítanám az időt,

ha tehetném. Tegnap jöttünk vissza Székelykeresztúrról és szüleim is jöttek. Jó velük együtt lenni. Néhány nap múlva ismét véget ér ez a különösen békés időszak...szüleim utaznak haza, a kisebbik lányunkra egy kis műtét vár...férjemre meg egy nagyobb. Néha összeszorul a torkom, a sírás fojtogat...s ha őszinte vagyok magamhoz, be kell vallanom, hogy félek. "Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek"...bátorít az Úr. 

"Gyönyörködj az Úrban és megadja szíved kéréseit."Zsoltár 37:4

Ma volt egy kevés időm elmélkedni is, amíg a lányok aludtak a teraszon. Szeretek imádkozni, miközben a városunkat körülvevő hegyekben gyönyörködöm. Valóban megáldott az Úr. Persze, hogy ez mindig friss legyen és élő a szívemben, gyakran kell visszatekintenem az Úrral megtett utamra. És hát ez nem mindig könnyű. Néha azt érzem, hogy kötelet húz két erős csapat valahol mélyen bennem. Vagy, egy szólást idézve, olyan érzésem van, mintha "hajtana a tatár". Annyi feladat, tennivaló van és nem szeretném elhanyagolni a lelkemet sem.Van bőven tanulnivalóm ezen a téren.  

Amíg én a két kis virágszálammal voltam elfoglalva, Ilona a gyülekezeti háznak kis virágoskertet varázsolt. Jó gyönyörködni benne, amikor a lányokkal pihenünk az udvaron. Köszi Ilona!

RebekAnna

Rebeka

és Anna

Ismét csak ennyire futja az időből. Sokáig nem volt netkapcsolat...jó volt. Legalább nem kísértett és figyelni tudtam a gyerekekre és a mindennapi teendők végzésére. Petra kedves! Valóban van tennivaló. Csaba nagyon sokat segít így van szabadidőm is és nem vagyok teljesen kimerülve. A két gyerekkel nem mertünk volna táborba menni. Mindig valamelyik külön figyelmet igényel. Anna az elején elég sokat sírt, valószínűleg a pocija fájt. Csaba volt a gyerektáborban és a munkatársi táborban. Én addig a gyerekekkel a szüleimnél voltam.

A fennti képen két és fél hónaposak. Most már nagyobbak, izegnek, mozognak. Rebeka kedvenc szórakozásai közé tartozik, hogy a kiságyában keresztbe fordul, kidugja két kis lábát a rácsokon. Nagyon élvez hasra fordulni, két kezecskéjével felnyomni magát, amennyire csak bírja és fejét jó magasra feltartani. Gyakran "bizalmas beszélgetéseket folytatunk", miközben szopik. Annácska nagy előszeretettel mászkál és hallatja a hangját: sikoltozik, gyakran madárkaként csicsereg. Még jelentkezem. Szeretnélek olvasni benneteket! Petra, rólatok hol találok képeket?

"Meghallgattalak téged a mennydörgésnek rejtekében."-Zsoltárok 81:8

Ez az igevers jutott eszembe vajúdás közben és kísért végig a szülésen. Akkor nem értettem miért pont ez...
Miután elmentünk itthonról egy estét töltöttünk otthon szüleimmel. Másnap vizsgálat az orvosnál. Egy nappal később néhány nap kivizsgálás a kórházban. Mivel a májfunkciós eredmények nem voltak a legjobbak, a néhány napból két hét lett...azaz a szülésig voltam bent. A kórházban a türelmetlenségemen kívül nem volt különösebb gondom. Nagyon jók voltak a körülmények, felújított kórterem hűtővel, zuhanyzóval és TV-vel. Ám a türelmetlenségem épp elég volt ahhoz, hogy nap mint nap felvegyem a harcot vele, hogy el tudjam fogadni ezt a helyzetet és a szülést s az azzal járó 1001 kérdést Isten kezébe tegyem. De naponta sikerült és győzhettem. Most utólag látom, mennyire kiváltság volt a szülés előtti kórházban eltöltött két hét. Fizikailag kipihenhettem magam, feltöltekezhettem Isten igéjével is. Minden nap gyönyörű napsütéses időben sétálhattam a kórház kis parkjában...ibolyaillat, virágzó fák, enyhe napsütés...
Hamarosan négy hónaposak a lányok...csodálom Isten munkáját, amikor rájuk nézek. Minden kis testrészük gondosan megformálva, miniatűr formában. És milyen ajándék maga az, hogy létezhetnek. Amikor vérzéssel bekerültem a kórházba, egy éjszakát töltöttem kétségek közt el, hogy vajon elveszítettem-e őket...és e mennydörgés rejtekében ott volt az Úr és meghallgatta kérésem. A magas láz következményeitől való félelemmel nyolc hónapon át harcoltam...és Isten e mennydörgés rejtekében is ott volt és meghallgatott. De minden apró részlet milyen gondosan el volt tervezve. Amikor az orvosom titokzatos módon átadott kolléganőjének a 38. héten, nem értettük miért történhetett ez. Ugyanakkor végig császármetszésre bátorítottak az itteni kórházban, amit szintén el szerettem volna kerülni. És Isten mindezek közt ott volt...rejtőzve volt ott, de tudott dolgainkról és meghallgatta kéréseinket. Sőt, apró részletekbe menően hallgatta meg és minden kéréseinket felülmúlva teljesült. Lehetetlennek tűnt számomra, hogy mellettem legyen a férjem a vajúdás és szülés alatt, amit annyira szerettem volna. Ha esetleg itthon szülök, akkor igen, reménykedhettem volna...na de 350 km. távol.ságra Imádkoztam ezért az ügyért, de nem hittem, hogy megvalósulhat ez a kívánságom. És lám, ebben is meghallgatott az Úr és kérésünk szerint cselekedett, hatalma volt arra, hogy úgy rendezze a dolgokat, hogy ez is megvalósuljon. A férjem 15-én reggel készült hozzám...ezen a napon éjszaka elfojt a magzatvíz. Én pedig azonnal értesítettem őt és már indult is a kb. hat órás útra. Közben kiderült, hogy az egyetlen apás vajúdó már foglalt, valószínű nem lehet mellettem a férjem, még akkor sem, ha idejében megérkezik. Közben végignéztem egy asszonyka szülését...és még egy vajúdását...Teltek az órák...Közben az apás szülőszoba felszabadult, a kismamánál órákon át nem történt előrehaladás. Az apás szülőszoba barátságos kis hely volt pasztellszínekkel. A férjem néhány perc múlva érkezett. Érkezése után öt percre kezdődtek a fájások, így Atyámon kívül földi :) bátorítóm is volt.
Szeretném áldani Istent mindezért!