Oda a nyár...

Jó volt. Isten kegyelmes volt hozzánk az elmúlt hónapokban is...bárcsak mindig ezt megláthatnám. Két táborban vettem részt én is a gyerekekkel. Az idősebbek táborában néhány előadáson is részt vehettem. Családias volt tábor-egyrészt sajnos, amiért nem volt sok jelentkező, másrészt meg ennek is megvoltak a maga előnyei. A hét folyamán jöttek-mentek az emberek. Voltak olyan személyek, akik csupán a hét közepéig lehettek velünk. Mások meg épp a hét közepén érkeztek. Néhányan csak az Úrnapjára jöhettek el.

A tábor végére lebetegedtünk mindannyian, így az elkövetkező hetek mandulafájással, szortyogással, köhögéssel teltek el-no meg a lányoknak való szirupbeadagolással, amitől mindig írtózom. Különösen Anna hisztizik a szirup bevételekor és bármit teszünk fele a takaróra, földre, ruhára megy.

Többször találkozhattam szüleimmel is...olyan hálás vagyok, hogy még Isten megtartotta életüket. Még mindig örömmel megyek haza és könnyezek, amikor búcsúzni kell.

Kedvenc versek

A lányok nagyon szeretik, ha szavalok nekik. Utánozzák a harkály kopogtatását, a nyuszik üldögélédét, fülelését, a szarka repülését. Ha ismertek írnátok még verseket, amelyeket szerettek másfél éves kor körül gyerekeitek?

Gazdag Erzsi:

ÁLMOMBAN...

Álmomban hol jártam?
Erdőben. S mit láttam?
Két nyulat, két szarkát,
kop-kop-kop, víg harkályt.

A nyulak füleltek,
két lábra leültek.
A szarkák csörögtek,
csörögve pöröltek.

A harkály, kop-kop-kop,
koppantott egy nagyot.
Elillant az álmom,
még most is sajnálom.

Ma reggel egy állítólagos agyvérzés után meghalt dédimama (párom nagymamája)...már érezzük hiányát. Beszélgetéseink során többször is bizonyságot tett arról, hogy hisz Krisztusban, mint egyedüli üdvözítőben. Reméljük, nem meghalt, hanem elaludt csupán, amint Krisztus is mondta miután Lázár meghalt. Reméljük, hogy már a mennyben van és örvendezik Megváltójának. Ilyenkor mindig elgondolkodom az élet értelmén...valóban semmik vagyunk és mint a mező virága, mely ma van és holnapra már elhervad, olyan az életünk. A halál perspektívájából átértékelődnek a dolgok. Annyi mindent másként szeretnék az életemben, de sokszor önmagamtól szeretném a változást. Ennek mindig kudarc a vége. Ilyenkor mindig meg kell alázkodnom Isten előtt, be kell vallanom teljes romlottságomat, és kérnem kell segítségét: Ő legyen az, aki elvégzi úgy az akarást, mint a véghezvitelt az Ő jókedvéből.

A tábor után a Bagoly család látogatott meg. Édesanyám is eljött hozzánk egy hétre. Az elmúlt héten megismerhettem férjem egyetlen nagynénjét.

Néhány kép ezekről...

Rebekák és Annák

Ismerkedés Éva nénivelKetten kétfelé...

Hirek mogyoróhéjban

Jó ideje nem irtam...kissé fáradt vagyok és el voltam foglalva az itthoni teendőkkel. Az elmúlt héten evangélizációs alkalmak voltak, aztán az Úr napján Úrvacsoraosztás. Jó volt együtt lenni a testvérekkel. Hálás vagyok a sok segitségért is. A tagok alaposan kivették a részüket. Sütikkel kedveskedtek az evangélizáción résztvevőknek. A vendégszeretet gyakorlásávban is példát mutattak.... Aztán az Úrvacsoraosztás utáni közös ebédre is elkészitették a töltelékes káposztát. Egy kedves testvér pedig nem csak hogy segitett elvetni tavasszal a magokat és elültetni a palántokat, rendszeresen kijár gyomlálni, kapálni. Igy friss spenótot, salátát, hagymát ehetnek a lányok. Aki pedig idős kora miatt nem tudott fizikai segitséget nyújtani, buzgó imában hordozott mindannyiunkat. Igen, erre a szolgálatra is nagy szükség van. A vendégek pedig sokat segitettek a gyerkőcök pesztrálásában, mosogatásban, sepráésben és minden egyéb területen. Köszönöm a sok segitséget mindannyiotoknak. Áldjon meg Benneteket az Úr további erővel. Jó volt tanulni tőletek/önöktől a több területen való buzgó szolgálatot.
Én a gyerekekkel vagyok el többnyire. Emellett a ház takaritása, főzés. Egyre több figyelmet igényelnek a lányok...a háttérből. Jól egyeznek, mégis időközönként összekapnak, meg-megütik egymást, egymás orrára, kezére próbálják csapni az ajtót. Rebeka rendszeresen igyekszik harapással megszerezni Annától a kivánt játékot. Tegnapelőtt egy kis fakockával ütötte meg Anna szemét, hogy még mindig véres a szemgolyó. Pedig ott voltam, persze tettem-vettem. Az udvaron rendszeresen kavicsokat nassolnak. Séta közben igyekeznek kimászni a hárompontos babakocsiból.
Jó pár napig aggasztott, amiért nem kapták be a gyerekek a védőoltást. Tanácstalanok voltunk, hogy mi is a helyes ilyen esetben. Megvásárolni és beadatni, vagy várni... Hát elsőorban az a láényeges, hogy Isten oltalmába, védelmére bizzam őket. Annyiszor megóvta már különféle balesetektől.
Éjszaka elég gyakran fel-felkelnek, most ismét egy fogzásperiódus van mindkettőnél. Annának két fogacska jön egyszerre.
A férjem is sokat segit...még mindig. Örülök, hogy naponta többet lehetünk együtt. Maga az a tudat is jó, hogy tudhatom, az irodában dolgozik. Isten valóban össze tudja kapcsolni szeretetben a házastársakat, meleggé tudja formálni a családi fészket.
Jövő héten táborba készülünk. Várom a testvérekkel való találkozást.

Csak egy Anya?

Egy kedves testvér küldte az alábbi irományt...hasznos olvasmány elsősorban azok számára, akiknek a kérdőivek kitöltésénél a háztartásbeli szót kell bekarikázniuk:)


Egy nőtől, aki éppen a jogosítványát akarta megújítani a megyei hivatalban a hivatalnok hölgy megkérdezte, hogy mi a foglalkozása.
A nő hezitált, nem igazán tudta, hogyan határozza meg a munkáját.
"Úgy értem,"-magyarázta a hivatalnok- ''van munkája, vagy csak egy...?"
''Persze, hogy van munkám,"- csattant fel a nő, "Anya vagyok."
''Az anyaság nem számít foglalkozásnak, a háztartásbeli a megfelelő szó!"-hangsúlyozta a hivatalnok.

Egészen addig a napig nem is jutott eszembe a történet, amíg egyszer csak ugyanebbe a szituációba nem kerültem a polgármesteri hivatalban. A hivatalnok láthatóan egy karrierista hölgy volt, kiegyensúlyozott, hatékony és megszállottja az olyan fontosnak hangzó címeknek, mint: "Hivatali Vallató" vagy ''Városi Nyilvántartó".
''Mi a foglalkozása?"-kérdezte.
Mi késztetett rá, hogy ezt válaszoljam, nem tudom. Csak úgy kibuktak belőlem a szavak.
''Tudományos munkatárs vagyok a gyermekfejlődés és emberi kapcsolatok területén.''
A hivatalnok megdermedt, a golyóstoll megállt a kezében és úgy nézett rám, mint aki rosszul hall. Megismételtem lassan, kihangsúlyozva a fontos szavakat. Majd csodálattal néztem, amint a kijelentésemet fekete nyomtatott betűkkel a hivatalos nyomtatványra írta.
''Megkérdezhetem,"-kezdte a hivatalnok érdeklődéssel- "pontosan mit csinál ezen a területen?"
Hűvösen, minden izgatottság nélkül a hangomban, hallottam magam válaszolni: "Továbbképző kutatómunkát végzek, laboratóriumban és terepen, (általában úgy mondom a házban és a házon kívül). A főnökömnek dolgozom, (az Úrnak elsősorban, aztán az egész családnak) szereztem már négy elismerést (mind lány). Természetesen ez a munka az egyik legelhivatottabb a földön, (akar valaki ellentmondani?) és gyakran napi 14 órát dolgozom (a 24 közelebb áll a valósághoz). De a munkám több kihívást tartogat, mint a legtöbb átlagos karrier
és az elismerés sokkal kielégítőbb, mint pusztán a pénz.''
A hivatalnok egyre növekvő elismeréssel töltötte ki a nyomtatványomat, felállt és személyesen kísért az ajtóhoz.
Amint ráhajtottam a kocsifelhajtónkra, a csodálatos új karrieremben elmerülve, szaladtak elém a laborasszisztenseim-13, 7 és 3 évesek. Az emeletről hallottam a gyermekfejlődési programunk új kísérleti modelljét (egy 6 hónapos kisbabát), amint egy új hangmintát tesztelt. Úgy éreztem, csapást mértem a bürokráciára! Úgy tűntem fel előttük, mint aki sokkal előkelőbb és nélkülözhetetlenebb az emberiség számára, mint "csak egy másik Anya''.
Anyaság!
Micsoda nagyszerű karrier!
Különösen, ha egy cím is van az ajtón.
Akkor a Nagymamák
"Vezető tudományos munkatársak a gyermekfejlődés és emberi kapcsolatok területén '',
és a Dédnagymamák
''Ügyvezető tudományos munkatársak"?
Szerintem igen!!!
És hiszem, hogy a nagynénik
"Tudományos munkatárs helyettesek".